• Kódventi program leírása

      Szakodtól függetlenül, vagy inkább szakodra jellemzően adj saját megoldást az alábbi kreatív-logikai feladványokra!

      A feladatok nem épülnek egymásra, nincsen semmilyen sorrend, egy nehéz után lehet, hogy sokkal könnyebb és másfajta feladat jön!

      Mindig a napi munkád megoldását tárold el egy szöveges állományban (ugyan abban, jelölve, hogy melyik feladat megoldás), amit aztán megoszthatsz -akár a neved nélkül is- egy padlet felületen!

      A feladványok többségéhez találsz segédletet, ha elakadnál!


      A programozóknak (mindenkinek, aki szeretné) pedig lehetőség, hogy készítsenek programot a feladat megoldására, bemutatására!
      A programot GitHubon célszerű tárolni és az adott feladványhoz majd belinkelni. Lehet csak a kódot is a bemásolni a -fenti- szöveges állományba!

      A program: 2024. december 01-én indul.
      Minden nap 1 új feladvány érhető el itt a kurzusban.

      Utólag is be lehet csatlakozni!

    • Itt tárolhatod az elvégzett feladataidat. Egy szöveges fájlt tudsz feltölteni, amit az új feladatok megoldásával mindig frissíts, azaz töltsd fel újra!

      A végső teljes megoldás nem itt lesz elérhető, mert itt mindenki csak a saját megoldását látja!

    • Segítségek a feladványokhoz

      A többséghez van egy kis segítség, ha rákattintasz a feladványra, akkor egy tipp .txt lesz elérhető a feladat leírásának az alján.